
Autószerviz munkáink között egyre gyakoribb az igény az automata váltók olajcseréje iránt. Ha a motorolajcseréhez hasonlítjuk, majdnem ég és föld a technológiai különbség. Az automata váltók, így, a hidrodinamikus bolygóműves automatikus nyomatékváltók, a DSG típusok, a robotizáltak egyre gyakoribbak, javításuk sok százezer, vagy akár milliós tétel is lehet. Ha az élettartamuk gondos(!) hajtóműolajcserén múlik, márpedig azon is múlik, akkor ezen nem szabad sem spórolni, sem primitív technológiával dolgozni.
A váltók sokfélesége egyben az olajcsere-technológiák sokféleségét is jelenti. Mindegyiknek van valami fortélya. Ez nem úgy van, hogy aki egyet látott, az mindent látott. Tudatlanságból nagy bajt okozhatunk. (Sajnos tudjuk, mindenkinek van csontváza a műhelyszekrényben: vita, műszaki szakértő, bíróság és még háromszor, majd vesztünk.) Ilyeneket hallunk: „Mit nekem egy olajcsere! Ez sem lehet más, mint a többi, kinyitom és kicsurog…”. Egy másik: „Úgy, ahogy tudom, mit kellene csinálni, de az ügyfélköröm az olajcserélő berendezés használatát nem fizeti ki.”
MIT TUD A VÁLTÓMŰ OLAJCSERÉLŐ ÁLLOMÁS?
Példaként a Mahle/BrainBee AGC-8150 és 8250 olajcserélő állomás tudását tekintsük át. A berendezést a Szerviz-Trade Kft. forgalmazza. −− A korszerű csereberendezések a hajtóműolaj cseréjét és a rendszer tisztítását egyaránt elvégzik. A készülékben az eljárás során az automata sebességváltóban a hajtóműolajat keringeti. Mindössze egy liter olajjal képes kitisztítani az egész ATF kört.
−− Méri az olajnyomást, felismeri az olaj áramlási irányát.
−− Méri a hajtóműolaj hőmérsékletét, ezáltal biztosítja a hatékony olajcsere körülményeit, az olajhőmérséklet-érzékelő jelére az öblítési folyamatot automatikusan elindítja.
−− Mérlegekkel méri mind a lefejtett, mind a tiszta olaj mennyiségét, ezáltal képes az előre meghatározott feltöltési mennyiséget automatikusan adagolni, ill. megállapítani azt, hogy az elhasznált olaj tartályában van-e még elegendő hely az elhasznált olaj átemelésére.
−− Beépített öblítőtartálya lehetővé teszi az automatikus adalékolást.
−− Adatbázisa a feltöltési mennyiségeket, az előírt hajtóműolaj-minőséget és a feltöltési technológiákat tartalmazza.
−− Számos váltótípushoz tartalmazza a csatlakozókat, töltő/ürítő csővezetéket.
−− Típusfüggő olajáramlási sebességet állít be a változtatható szállítású szivattyú vezérlésével.
−− A járműgyártók különböző specifikációihoz tartozó speciális tartályok a gyorscsatlakozó rendszerünkkel együtt biztosítják a
gyors és egyszerű olajtartálycserét. Az olajtartályok cseréjekor nem veszít olajat. A fel nem használt olaj újra felhasználható.
A Mahle/BrainBee AGC berendezés funkciói: automatikus csere és tisztítási ciklus, csak töltés, csak leeresztés, automatikus öblítés, tömlőtisztítás és a régi olajtartály kiürítése. A következőkben, ismeretfrissítésként, tekintsük át a hajtóműolajokkal, az ATF munkafolyadékkal, annak cseréjével kapcsolatos ismereteket. Minden arra utal, hogy az automata váltók olajcseréje műveletekhez nagyon indokolt az olajcsere-készülék, egy olajcsereállomás alkalmazása.
ALAPVETÉSEK
Alapvetések, melyet az autószerelői
szakma tud, vagy tudnia kellene:
- A gépjárműszerkezetek üzemi munkafolyadékai alkatrészek.
- Minden (munkafolyadék) alkatrész elhasználódik.
- Az időbeli csere biztosítja a szerkezet hosszú élettartamát.
- Nincs olyan, hogy élettartamra alkalmas.
- Nincs olyan, hogy nem kell cserélni.
Az ATF folyadék feladatait a hidromechanikus
automatikus váltóművekben áttekintve:
- hidraulikus erőátvitel megvalósítása,
- hidraulikus vezérlőfolyadék szerep,
- speciális habzásgátló tulajdonság,
- hőelvezetés,
- megfelelő súrlódási karakterisztika biztosítása,
- mechanikus váltóelemek kenése,
- szélsőséges hőmérsékletek elviselése,
- a hajtómű elemeinek korrózióvédelme,
- tömítőanyagokkal való összeférhetőség.
Az ATF folyadékban úszó lamellás kuplungoknak nagy gyors nyitást, zárást kell végrehajtaniuk. Ez speciális súrlódási karakterisztikát kíván az ATF-től. A hajtóműolajok öregedésállóságát tekintve is egyre szigorodnak az elvárások. Láthatjuk, hogy nem lehetnek örökéletűek. Ma már a gyártók is reálisabban gondolkoznak, amikor is nagyon véges csereperiódusokat írnak elő.
Automata váltók olajcseréje ELŐTT VEGYÜNK MINTÁT!
Az automata váltókban használatos olajat a hőterhelés, a fém alkatrészekből és a súrlódó betétekből származó kopadékok, valamint az olajiszap teszik tönkre. Ezen negatív hatások mértékét az olaj állapota jól mutatja.
Ha nagyon feketés, égett szagú olajat találunk a váltóban, és fémdarabokat, alumínium- vagy bronzkopadékot, lamella- vagy fékszalagmaradványokat is felfedezünk benne, akkor már nem elégséges az automata váltók olajcseréje, valószínűleg a lamellák és a lock-up (blokkírozó tengelykapcsoló) is kopott már, a fémkopadékok pedig valamely bolygómű fogaskerekeiből is származhatnak, tehát mindenképp fontos a váltó szétszerelése és alapos átvizsgálása, szükség szerint a felújítása. Az olajszennyezettség mértékétől függően az olajhűtő cseréje is indokolt lehet! Ha régen történt már olajcsere a váltóban, de az olaj állapota viszonylag kielégítő, akkor a lerakódások feloldására érdemes olajadalékot alkalmazni, ami fellazítja a csatornákban az olajiszapot. Még 4–500 km-t meg kell tenni a tisztító adalékkal, és csak utána érdemes az olajcserét elvégezni, hogy az adaléknak legyen ideje kidolgozni a lerakódásokat.
OLAJCSEREINTERVALLUMOK
Az automatikus nyomatékváltók (egyszerűen csak automaták) gyártói előírású olajcsere-intervallumát az elmúlt időkben áttekintve, több korszakot is azonosíthatunk. Valamikor előírták az időszakos olajcseréket és a konstrukciót is ennek megfelelően alakították ki. Aztán eljött az az idő, amikor „élettartamra” tervezték az automatákat, ATF-cserét nem írtak elő. Majd meggondolták magukat a gyártók, és mégis ajánlottak olaj- és szűrőcserét még azokra a modellekre is, melyeknél a megjelenésükkor élettartamolajról beszéltek. Van váltó forgalomban, amelyik nem rendelkezik leeresztő és betöltő nyílással, eredetileg nem is volt előírva csereperiódus, most azonban szükséges az olajcsere.
NEM ELÉG, HA CSAK PÁR LITER FOLYIK KI
A leeresztő csavar kivétele után azt tapasztaljuk, hogy csak pár liter olaj távozott a váltóműből. Ha megnézzük a gyártói előírásokat, akkor azt tapasztaljuk, hogy a leengedett mennyiség eltér a szerviz-, illetve az újfeltöltés mennyiségeitől. Ennek oka többek között, hogy a konverterből – egyszerű kifolyatással
– nem lehet leengedni az olajat, így a rendszerben nagy mennyiségű elhasznált olaj marad. Keresztszennyeződés alatt értjük azt az állapotot, ha a váltóból nem sikerül az elhasználódott olajat maradéktalanul eltávolítani és a friss olajat erre töltjük rá. A Mahle/BrainBee AGC-8150 és 8250 olajcserélő állomás nulla keresztszennyeződéssel dolgozik. Azért, hogy a teljes mennyiséget le lehessen ereszteni, de ne kelljen szétszedni a váltót, valamilyen olajcserélő berendezéssel kell a régi olajat leszívni, vagy kinyomni a rendszerből. Általában az olajhűtő csatlakozói alkalmasak a művelet elvégzésére. Ha levegőt használunk a maradék olajmennyiség kinyomására, akkor ne lépjük át a 2–3 bart!
NÉHÁNY HASZNOS TANÁCS
Téveszmék az olaj kinyomására. Sajnos a szakmában elterjedt téveszme, miszerint járó motor mellett ki lehet üríteni a konvertert is, így feltöltő gép nélkül is el lehet végezni a szervizt. A legnagyobb probléma ezzel az eljárással, hogy a konverter perselye és az olajszivattyú is kenés nélkül marad egy ideig, ami berágódáshoz vezethet! A rendszer átmosása. Az olajjáratok átmosása minden felújítás alkalmával
kötelező, olajcserénél a szakembernek kell eldöntenie, hogy szükséges-e. Ha a hűtőt kicseréljük, de a csöveket nem, akkor azokat mindenképp alaposan át kell mosni. A Mahle/BrainBee AGC8150 és 8250 olajcserélő állomás kevés olajjal automatikusan elvégzi az átmosást. Bármilyen váltóhoz köthető alkatrésznél kerüljük a benzin használatát!
Nem minden betöltő nyílás, ami annak látszik! A betöltésnél arra kell ügyelni, hogy biztosak legyünk abban, milyen csavart veszünk ki. Sajnos több gyártó is hasonló csavarokat használt a betöltéshez, mint egy-egy alkatrész rögzítéséhez. A betöltő nyílást záró csavar alatt mindig kell lenni tömítésnek. A feltöltő géppel végzett munka ebben az esetben is kényelmesebb, akárcsak a régi olaj kinyomásakor.
A kétkuplungos váltók olajszervize. A köznyelvben, a VW váltója nyomán DSG néven elterjedt, két tengelykapcsolóval rendelkező konstrukciók általában 60 ezer km-enként kérnek szervizt (de mindig a gyártói előírások a mérvadók). A 6 fokozatú DSG-váltóban két szűrő van: egy belső szűrő, amit csak a váltó szétszerelésekor lehet (és kell is) cserélni. A külső szűrő az időszakos olajcserekor cserélendő. A 7 fokozatú DSG-ben már két olajtér van, a két térben pedig eltérő olajminőséget találunk.
■ (autotechnika-NAGYSZOKOLYAI–ŐRI)